31. Ludvig International Symposium 

2023. május 28. – június 10.

Válaszok egy újságírói kérdésre

A kérdésre, hogy milyen egy nemzetközi művésztelep belülről nézve, nem lehet egyszerű választ adni, mondja Ludvig Zoltán festőművész. Azzal kezdődik, hogy fiam, Ludvig Dániel megalkotja az aktuális logót és meghívót, amit feleségem elküld a művészeknek. Amikor először nyomja meg a küldés gombot, minden évben elmondja, „a kocka el van vetve”. Vagyis onnantól nincs visszaút. A teljes május hónap azzal telik, hogy mindent előkészítünk, megszervezünk a zökkenőmentes induláshoz. A megnyitó után azonban azonnal kiderül, hogy a precíznek hitt felkészülés ellenére minden nap ötször ülök autóba, beszerző útra indulok csavarért, fémlapért, másméretű vászonért, étel alapanyagokért. 

Minden évben új logót tervezek, mondja Ludvig Dániel, aktualizálva annak üzenetét, ami aztán megjelenik a plakátokon, megállító táblákon, meghívókon, pólókon, közösségi média oldalakon. Törekszem az egyszerű, elegáns megoldásra. 

Az aktuális művésztelep zárója után szinte azonnal elkezdődik számomra a következő évinek az előkészítése – mondja Ludvig Klára. Ami főleg pályázatok írását jelenti, melyekhez már fel kell vázolni a várható programokat. Legkésőbb március elején elküldöm a művésztelepi-, és vízum meghívókat, rendszerezem a visszajelzéseket, igazolom az igazolni valókat. Aztán a május a szüntelen stressz hónapja. Megszervezem a takarítást, huzatolást, szobabeosztást, ki tud csak egyedül aludni, ki vállalja, hogy más is lehet a szobában, ki mikor érkezik, kit ki fogad a reptéren, összerakom a sajtótájékoztató szövegét. Amikor már benne vagyunk az egészben, minden reggel belépve a konyhába igazi kaotikus hangulat fogad. Már kész a reggeli, előkészületben az ebéd, csörömpölés, késkattogás. Kérdések, gyors válaszok, pörgés. Ilyenkor arra gondolok, hogy vajon mindenkiben ekkora a nyugtalanság, vagy csak én érzek ilyet? Tóth Richi, a séfek séfe, és Nagy Zsófi, a mi jótündérünk mindent pontosan átgondolva készítik szinte személyre szólóan az ételt. Ki mire érzékeny, mit fogyaszt az indiai vendég, mit a kuvaiti, kinek kell diétás ételt készíteni. Aztán jön az indiai feleség, hogy ma inkább ő készítené el férjének a reggelit. 

Sárvári Erzsi, Farkas Vica, Tóth Lúcsia, Horváthné Tihanyi Márta, Rácz Julcsi, a mi fáradhatatlan önkénteseink mindig reménykednek abban, hogy végre kimondhatják, elkészültek a mosogatással, rendrakással. De hamar rájönnek, hogy ez nem lehetséges. 

Vagyis a Ludvig Nemzetközi Művésztelep belülről nézve is egy leírhatatlan csodavilág, amit mi, háttérmunkások nagyon szeretünk. 

És amikor érkeznek a látogatók, rácsodálkoznak erre a csodavilágra, és egyöntetűen mondják:

„Ez a béke szigete”.

Az a tény, hogy 2022. május 29-től június 11-ig, immáron 30. alkalommal tudtuk megszervezni a Ludvig Nemzetközi Művésztelepet Kendlimajorban, igazán okot ad egy elemző visszatekintésre. Hiszen ma már bátran, és büszkén mondhatjuk ki, hogy a kis zalai faluhoz, Kisrécséhez tartozó településrészen, Kendlimajorban 1999-ben útjára indított művészeti szimpóziumot nemzetközi szinten a legjobbak között tartják számon. Olyan művészek járnak el ide részt venni a munkában, akik a saját országukban elismertek, képeik, szobraik ott vannak a világ rangos galériáiban, köz- és magángyűjteményeiben. Ebből persze következik, hogy a Ludvig Nemzetközi Művésztelep gyűjteményében jelen lenni nemzetközi szintű rangot jelent.

A rendszerváltás után lett valamennyire elfogadott Magyarországon, hogy a képzőművészek önszervező módon tudták alakítani megmutatkozási lehetőségeiket, amit aztán a közönség, és a szakma is egyre inkább „hivatalosnak” tekintett. Az önkormányzatok által fenntartott alkotótelepek mellett igaz, csak elvétve, de megjelentek az úgynevezett civil művésztelepek is.

A Ludvig Nemzetközi Szimpóziumot a kezdetektől a mai napig civil összefogással működtetjük. Sokszor teszem fel a kérdést magamnak, honnan volt meg a bátorság Ludvig Zoltán festőművészben és Páli László vállalkozóban, hogy belevágjanak egy, addig kizárólag tanácsi, majd önkormányzati hatáskörbe tartozó kultúrális projektbe? Hiszen egyiküknek sem volt komoly tapasztalata abban, hogyan kell megteremteni egy civil szerveződés hivatalos hátterét, hogyan lehet megszervezni a működést, milyen hatalmas felelősség meghívni embereket egy csapatba, azoknak két héten át biztosítani szállást, ellátást, műtermet, média megjelenést, és sorolhatnám, még mi mindent. Főleg, ha a vendég külföldről, másik földrészről érkezik, vállalva az utazás költségeit. Mert amikor a meghívottak megérkeznek, felkészülten kell őket fogadni, holott évekig a szervezés megkezdésekor még nem tudtuk, hogy lesz-e elég pénz, támogató, önkéntes segítő.

Egy kis visszatekintés 

Ludvig Zoltán 1993-ban olyan lehetőséghez jutott, hogy Ausztriában, a Trofaiachoz közeli St. Stefanban egy ezer méter magasan lévő százötven éves faházba összehívhatta művész barátait, hogy két héten át együtt alkossanak, beszélgessenek, vitatkozzanak művészetről, életről. Ennek anyagi költségeit nagyobb részben Ludvig Zoltán az itthon eladott képei árából finanszírozta, az osztrák házigazda, Kovacsits Miklós pedig szervezte helyben a szponzorokat, kiállítási helyszíneket. Ez volt az a meghatározó tapasztalat, ami némi betekintésre adott módot, hogyan is működnek abban a világban a civilek, vagy, hogy mit is jelent egyáltalán a civilség. Ez a lehetőség öt év után megszűnt.

A rendszerváltozás idején, a nyolcvanas évek végén Ludvig Zoltánt felkereste egy „ügynök”, hogy szeretné beszervezni az akkor alakuló Zichy Galériába, melynek alapító ügyvezetője Iványi Péter volt, Iványi Gábor metodista lelkész egyik öccse, aki a rendszerváltás utáni privatizációk, átalakulások következtében egzisztenciálisan bizonytalan helyzetbe került, nagy értékesítési gyakorlattal rendelkező képcsarnokos ügynököket, és képzőművészeket szervezte egy csapatba. Több, mint kétszáz képzőművésszel dolgoztak, jól értékesítettek, és havonta közgyűlésre hívták a tagokat a Fészek Klubba Budapestre. Ennek az üzleti részen kívül az lett a legfontosabb hozadéka, hogy az ország különböző pontjain alkotó képzőművészek személyesen is havi rendszerességgel találkozhattak, kapcsolatokat építhettek egymással.

Innen hívta művész barátait Ludvig Zoltán kiállítani Nagykanizsára, a Trend Art Galériába. Wilheim Gábor volt akkor a Kanizsa Trend ügyvezető igazgatója, aki a cég bemutató boltjában biztosított helyet a kiállításokhoz. Gábor és Zoltán között régóta tartó, nagyon mély barátság volt, jól tudtak együtt dolgozni belsőépítészeti- és lakberendezési projektekben. 

A trendes kiállítások, majd később a Művész Koktélok népszerűek voltak a város művészetkedvelő polgárai körében, szinte minden alkalommal teltházasok voltak a rendezvények. (A művészkoktél ötletgazdája Kollonay Zoltán volt.)

A belsőépítészeti- és lakberendezési munkák hozták össze Zoltánt és Gábort Páli Lászlóval, aki a Pálmöb asztalosipari vállalkozás alapító tulajdonosa, ügyvezetője volt. Az ő munkakapcsolatukban számomra az volt mindig a legmegkapóbb, hogy ha a festőművész, látványtervező szárnyaltatta a fantáziáját, a két szakember, a faipari mérnök-tervező és a kivitelező soha nem mondták, hogy ezt lehetetlen megvalósítani, hanem azonnal a megoldáson kezdtek el agyalni. Ebből én nagyon sokat tanultam. Főleg azt, hogy a probléma nem baj, hanem munkalehetőség. Így volt ez a művésztelep, majd később a művészeti akadémia ötletével is. Egyszer Lacit megkérdeztem, nem lett volna-e jobb legalább két hetet gondolkodni azon, hogy belevágjunk-e, ő azt mondta, ha mi két héten át ezen gondolkodtunk volna, akkor jól lebeszéltük volna magunkat az egészről. Hatalmas igazság.

Tehát a Zichy Galériában kialakult művész kapcsolatok, a Kanizsa Trend Galéria kiállításai, művész koktéljai, az ausztriai ArtAiach Művésztelepek így együtt képezték az alapot, amire aztán rárakodhatott sok munkával a felépítmény, a Ludvig Nemzetközi Művésztelep, majd a 2006-ban megalapított Kendlimajor Galéria Kft., amely vállalkozás működteti a Kendlimajor Művészeti Akadémiát. A vállalkozásnak az induláskor három tulajdonosa volt, Ludvig Zoltán, Páli László és Wilheim Gábor. A 2008-as gazdasági világválság idején a szükség úgy hozta, hogy befektetőt kellett találnunk, így került a tulajdonosi körbe Siegmar Schmidt németországi pénzügyi szakember, aki azóta egyik fő támogatója a művésztelepnek is.

A művésztelep hátterét a Páli család kendlimajori otthona adta, a tartalmi részt Ludvig Zoltán, akkor már nemzetközi szinten egyre bővülő kapcsolatai jelentették. Anyagi háttérül itt is évekig a saját képeladások bevétele, valamint a Páli család magán támogatása jelentette. 2003-ban a Kanizsa Trend és Ryno Kft. akkori ügyvezetői, Wilheim Gábor és Ferencz József létrehozták a Kortárs Művészetpártoló Alapítványt, amelyen keresztül lehetőség nyílt pályázatok benyújtására, így már több-kevesebb egyéb támogatással is gazdálkodhattunk. Az alapítvány könyvelését, gazdasági felügyeletét Bátoriné Dr. Vránics Gizella végzi, pályázatainkat Gerencsérné Hajdú Magdolna írja, számolja el, mindketten önkéntes segítőként.

Fontos szereplője a történetnek Tiborcz Iván jazz zenész, aki a kezdetektől részese lett a mi rendezvényeinknek. Ami azt jelenti, hogy azon kÍvül, hogy esténként átjött a művésztelepre, hozta magával a hangszerét és a köréje gyűlt, jazz zenét tanulni akaró fiatalokat, Kém Sándort, Tóth Norbertet, később Gayer Mátyást, akik ma már rangos zenész kollégákkal jelen vannak a nemzetközi jazz életben, igazi underground hangulatot teremtve dobták fel a nap végét, de ami az alkotások szempontjából a legfontosabb, ez a hangulat hatalmas inspiráció volt a művészek számára. Én ezt úgy fogalmazom meg magamnak, hogy Iván, a zenéjével a képek többségében benne van. Ide sorolom Nagykanizsa Megyei Jogú Város Vegyeskarát, akik minden alkalommal eljönnek a művésztelep nyitó rendezvényére, rangos műsorral felkészülten.

A felépítmény kihagyhatatlan szereplői azok a barátok, családtagok, akik támogatóan álltak, állnak a művésztelep mellé, szponzorként, önkéntes segítőként, valamint a médiák, akik eljuttatták a művésztelep létének hírét az emberekhez. Egyik legnagyobb kihívás az ellátás megoldása. Fontosnak tartjuk, hogy a világ távoli részeiről ide érkezők ismerhessék meg a hazai ízeket, étkezési szokásokat. Ebben maximálisan partnerek azok a szponzoraink, (nem csak nagykanizsaiak, vagy környékbeliek) akik a vacsorát, sőt idén már két napon ebédet is adják. Néhány éve közénk pottyant Tóth Richárd szakács, aki a világ számos éttermének konyhájában dolgozott. Általa, és a vacsora szponzorok által a művészet mellé igazi gasztronómiai élmény is társul.

Ludvig Zoltán az első pillanattól ragaszkodik ahhoz, hogy a nevét viselő művésztelepnek olyannak kell lennie, mint egy tökéletesen elkészített alkotásnak. Mindent megtervez előre, és a pontos megvalósításhoz végig ragaszkodik. Így van ez az arculati megjelenésünkkel is, amit Ludvig Dániel festőművész, reklámgrafikus alakít precíz szakmaisággal, valamint weboldalunk, melyet Ludvig Viktor fejleszt, gondoz. Több művész barátunk meg is jegyezte, hogy a Ludvig Művésztelepre csak nagyon indokolt esetben mondanak nemet, mert tudják, hogy itt mindig azt kapják, amire szükségük van.

Mivel a kezdetektől nagyon magasra tettük a lécet, minden évben meg kell küzdenünk azzal az érzéssel, hogy adott-e minden ahhoz, hogy újra belevágjunk. Fokozottan volt ez így a covid járvány első két évében is, amikor csak annyit tudtunk tenni, hogy választottunk az „igen”, vagy „nem” között. Többször láthattuk, ha csak egy évre is megszakad valamely szervezés folyamatossága, azt újjraéleszteni szinte lehetetlen, vagy csak nagy veszteségek árán lehetséges. Ezért mi mindkét évben az „igen” mellett döntöttünk, és így utólag tudjuk, hogy ezt nagyon jól tettük.

A harmincadik művésztelep szervezésének kezdetén ehhez még hozzáadódott a szomszédos országban zajló háború, amelynek következtében megnehezedett, vagy lehetetlenné vált az oroszországból érkező barátaink utazási lehetősége, hiszen egy ideig úgy volt, hogy nem kaphatnak beutazási vízumot Magyarországra. Végül ketten nők, Ludmila Baitsaeva és Aljona Shapovalova voltak résztvevők. A világban kialakult nem túl optimista hangulat ellenére elmondhatjuk, hogy a harmincas jubileumhoz méltó, magas színvonalú művészeti találkozó jött össze. Minden bizonnyal ehhez hozzájárult az az érzelmi felfokozottság, amelyet az átélt időszak „világvége” érzése váltott ki. Aki tehette, igent mondott a meghívásra. Tizenegy országból harmincan jöttek el. 

A látogatók száma többszörösére nőtt. Szponzoraink ismét mellettünk álltak. Nagy segítséget jelentett, hogy idén az Emberi Erőforrások Minisztériumától pályázatunkra jelentős összegű, hárommillió forintnyi támogatás érkezett. A művésztelep első hetében Kareem Helmy egyiptomi festőművész mutatkozott be alkotásaival a Magyar Plakát Házban. A művész az alexandriai egyetemen tanít. Képei felkavaróak, hiszen azokat nézve önmagunkkal kerülünk szembe. Figuráinak arcáról süt ránk önmagunk naponta megélt bizonytalansága, kiábrándultsága, a bürokratikus útvesztők, a háztartás ránk zúduló terhe, a magány, a várakozás, vágyakozás gyötrelme.

A művésztelep második hetére is esett egy megnyitó. Csuta György Békésen élő festőművész idén lett hetven éves. A kerek évfordulót ünnepeltük meg közösen a Hevesi Sándor Művelődési Házban megrendezett kiállításával. 1999-től a saját generációnk jelentette a közönségi hátteret. Egy idő után megjelentek a fiatalok, akik kezdetben erős távolságtartással, de már jelen voltak a rendezvényeken. Aztán egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Ma már jönnek, önkénteskednek, szponzorálják a rendezvényt. Idén a nagykanizsai Takács Dániel jazz zenész a Les Pomes de Terres együttest hozta el egy estére, akik kellemes zenéjükkel töltötték meg a kertet. Zeljko Hudek Ausztriában élő horvát képzőművész barátunk igazi gasztronómiai élményt adó horvát ízekkel, és a zágrábi The Kazetofon zenekar nyújtotta örömzenével ajándékozott meg bennünket. 

Az Ekler család jóvoltából minden évben autóbuszos kirándulásra visszük vendégeinket. Idén a Balaton-felvidére utaztunk, ahol igazán gazdag kultúrális kínálatot mutathattunk meg a nemzetközi csapatnak. Sétáltunk Salföldön, Balatonfüreden kortárs képzőművészeti kiállítást, Balatonalmádiban a szoborparkot néztük meg. Baltonfűzfőn P. Kovács Péter szobrász barátunk műtermébe is benézhettünk. Péter néhány év óta résztvevője a művésztelepnek. Bár a művésztelep nyitott, bármikor látogatható, mégis minden évben külön hirdetünk Nyílt napot és Műgyűjtők napját. Ilymódon is felhívjuk a figyelmet arra, hogy a művész a nyilvánosságnak dolgozik, hogy a műalkotás megvásárolható, igazi értelmet akkor nyer, ha bekerül otthonokba, gyűjteményekbe.

A harmincadik művésztelep záró kiállítása is igazi ünnep volt. A két hét terméséből egy válogatás került a falakra, ami tükrözte a kortárs művészet sokszínűségét mind témában, mind technikában. 

Évek óta gyakorlat, hogy a művésztelep idején, vagy egyéb kultúrális eseményhez kapcsolódóan rangos kiállításokat szervezünk, elsősorban Nagykanizsa város galériáiba. 2022-ben a Nagykanizsai Tavaszi Művészeti Fesztivál egyik nyitóprogramjakén gyűjteményes kiállításon mutattuk be nyolcvanhat alkotó munkáit a Hevesi Sándor Művelődési Központ Ősze András Galériájában. Ez az összegző kiállítás szembesített azzal, hogy az alkotásokon kívül mennyi tudás, ismeret halmozódott itt fel. Kultúrák, vallások, ízek, hagyományok sokasága van jelen közvetlenül. Hiszen azokkal beszélgethetünk a világ nagy eseményeiről, akik azt közvetlenül átélték. Bár a képzőművészet is erőteljesen globalizálódik, mégis jelen vannak a nemzeti sajátosságok. Olyan kiállítási anyag ez, amely a világon egyedülálló összetételű. De az igazi nagyságát az jelenti számunkra, hogy ezek az alkotások mind itt jönnek létre, végig követhetjük az alkotás folyamatát, és mindegyik mű mögött ott tudjuk az alkotót is. A kanizsai kiállítási anyag egy részét aztán nyár elején megmutathattuk a Budaörsi Művészeti Fesztiválon a Post Art Galériában. A meghívás két hétre szólt, de a nagy érdeklődésre tekintettel közel három hónapig láthatta azt az érdeklődő közönség. Aztán egy szűk metszetet Pécsen is bemutattunk az Ancora Galériában. 

A művésztelephez kialakított infrastruktúra fenntartásához szükség volt olyan üzleti vállalkozásra, amellyel éven át fenn tudjuk tartani a helyszínt. Ezért hoztuk létre a Kendlimajor Művészeti Akadémiát, ahova festeni vágyó, főleg autodidakta alkotók jönnek el, hogy igazi mesterek mellett fejleszthessék tudásukat. Azt mondják, a mi műhelyünkben festeni ma már rangot jelent amatőr alkotók körében. Kurzusaink inspiráló hangulatúak, igazi terápiás napok. Idén négy művész kurzusát tudtuk sikeresen megszervezni. Ludvig Zoltán, Bereczki-Kossack Katalin, Székács Zoltán, Ziegler Németh Ferenc segítette az alkotókat. 

Szerveztünk kettő gyerektábort, amelyen összeségében közel kilencven gyerek vett rész. Az alkotást Ludvig Zoltán, Págyi Zsóka és Ludvig Dániel vezették. A szülők elmondták, hogy nagyon büszkék arra, hogy gyerekeik ilyen környezetben, ilyen művészekkel dolgozhatnak együtt. 2006 óta több száz gyerek alkotott már nálunk, többen közülük művészeti középiskolában, majd egyetemen folytatják tanulmányaikat. 

Évek óta visszatérő rendezvény az Ének mesterkurzus, melynek szervezői Huszty Bernadett és Németh Bálint operaénekesek. A kurzust teltházas koncerttel zárják. 

Harmadszor tartotta nálunk csoport találkozóját az az építész, belsőépítész, lakberendező csapat, akik az Iparművészeti Egyetemen végeztek, és ma már rangos irodákat vezetnek, vagy projektekben vesznek részt. Öt napig együtt alkotnak, töltekeznek. 

Azzal kezdtem, hogy „ma már büszkén mondhatjuk...”. Szeretem az ilyen összegzéseket. Jó szembetalálkozni önmagunkkal. Arra jöttem rá, ha elakadunk az életünkben, írjunk önéletrajzot. Részleteset.

Pannon Tükör 2022/5 

 27. 5. szám 2022. október – november 68 – 73. oldal

Ludvigné Tihanyi Klára ügyvezető, Kendlimajor Galéria Kft.